Rólunk

a jó építészeti terv több,
mint egy jó alaprajz

kapcsolódó hírek:
Telekválasztás
Egyszerű bejelentés
Mikor kezdhetek építkezni?
Közel nulla

A Porta Építészműhely alapítóiként nem csak a szakmában eltöltött közös évek tapasztalatai kötnek össze bennünket, hanem barátokként is kölcsönösen kiegészítjük és segítjük egymást. Orsi az egyetem elvégzése után műemlékvédelmi területen kezdte a pályáját, majd elsősorban Veresegyházon és környékén foglalkozott családi házak tervezésével. Andi egy mély- és magasépítéssel foglalkozó országos jelentőségű mérnökirodánál helyezkedett el, mellette családi házakat tervezett. Tamás a diplomája megszerzését követően Cipruson dolgozott tervező építészként, hazaköltözése óta Magyarországon is alkot. Orsi és Tamás már az egyetemet is együtt kezdték, Andival 2015-től dolgoznak együtt, egy évvel később született meg egy nagyobb, közös iroda gondolata. 

Mi arra törekszünk, hogy a megrendelő, a hatóságok és a kivitelezők kezébe is olyan tervet adjunk, amellyel valóban tudnak tovább dolgozni, hiánytalan, pontos és minden kritériumnak megfelelően kidolgozott. Saját magunkkal szemben is vannak elvárásaink: mindig a minőségre törekszünk, érték- és időtálló épületeket szeretnék alkotni. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a gyártókkal, tájékozódunk az általuk ajánlott anyagokról, szerkezetekről, és addig dolgozunk, amíg minden apró részlet valóban a helyére nem kerül.

Nem engedjük el a megrendelőnk kezét, az általános tervezői feladatokon túl is segítünk, akár bürokratikus kérdésekben is. Emellett tervezői művezetéssel is foglalkozunk, azaz felügyeljük, hogy az épület valóban a terveknek megfelelően épüljön meg. Mivel energetikai minősítéssel is fordulhatnak hozzánk ügyfeleink, ezen a területen szerzett tapasztalatainkat kamatoztatjuk a háztervezésben is. Tisztában vagyunk a tervezési követelményekkel, az energetikával és jól kiigazodunk a szabályozási környezetben.

Csapatunk

A tervezés során a kedvenc részem az, amikor tetszik a megrendelőnek a ház, amit megálmodtam neki.

Braun Orsolya

Egész gyerekkoromban építészet, építészek vettek körbe, így talán nem is csoda, hogy én is erre a pályára léptem. Édesapám hétvégente, ha nem velünk legózott, családi házakat rajzolt a dolgozószobában. Szóval pauszpapír, tustollak és lego között nőttem fel. Soha nem akartam más lenni, nagyjából hét éves korom óta tudom, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Egyetem után műemlékes tervezőként kezdtem dolgozni, ahol megtanultam igazán csapatban dolgozni és megtapasztaltam, mit is jelent a régi értékeink iránt való tisztelet. Első gyermekem születése után kezdtem családi házakat tervezni, amely merőben új kihívások elé állított. A munka elkezdése előtt fontosnak tartom, hogy megismerjem, hogyan él a család, akiknek az otthonát tervezem, hiszen az egyes helyiségeknek méretükkel, egymáshoz való viszonyukkal, a térszervezéssel az ott lakókat kell szolgálniuk. Úgy hiszem, hogy minden stílusban lehet arányos és időtálló épületet alkotni – én a letisztult formákhoz vonzódom jobban, de a hagyományos stílus sem áll tőlem távol.

  1. A tervezéshez mindig úgy kezdek hozzá… hogy iszom egy kávét. Általában egy új ház tervezésének hajnali keléssel látok neki, mert ilyenkor van csönd a házban és bennem.
  2. A Porta Építészműhely szerintem azért különleges… mert barátokkal dolgozhatok együtt. Olyan emberekkel lehetek, akik inspirálnak, akik kiegészítik egymást, így alkotva egy csapatot, akikkel megoszthatom a munkákból adódó feszültségeket.
  3. Amit a legjobban szeretnék tervezni… az egy borászat, egy kápolna, egy hajókikötő, egy étterem, egy hegyi menedék, egy színház. Szóval bármi, mert a legizgalmasabb számomra, amikor belepillanthatok más emberek életvitelébe, más szakmák műhelytitkaiba, ismeretlen dolgok működésébe.

Abban szeretnék segíteni a megrendelőmnek, hogy otthont tervezzünk neki és ne csak egy családi házat.

Himer Andrea

Már gyerekkoromban is szerettem nézegetni, lapozgatni a tervrajzokat a tanácsháza építési osztályán, ahol édesanyám dolgozott. Mindig is szerettem rajzolni és a reál tárgyakat, nem is merült fel más pálya, mint az építőipari szakközépiskola – majd a főiskola. Nem csak egy családi házat, hanem valódi otthont szeretnék tervezni a megrendelőimnek, ezért igyekszem minden apró, elejtett megjegyzésüket elraktározni, felhasználni a munka során.

Szeretem a hagyományosabb formákat, a természetes anyagokat, ezeket előszeretettel alkalmazom az általam tervezett épületeken. Hiszem, hogy az otthonunknak tudnia kell változni az életünkkel együtt – én is mindig találok valami alakítanivalót a sajátunkon. Fontos számomra a fenntarthatóság, és hogy olyan épületeket tervezzünk, ami érték- és időtálló. Amikor nem dolgozom, családommal töltöm legszívesebben az időt – szeretünk utazni, más országok kultúráját, építészetét megismerni.

  1. A tervezés során a kedvenc részem az, amikor… megpróbálom a megrendelők által megfogalmazott tervezési programot formába önteni. Nagyon szeretek modellezni. Sajnos makettek készítésére soha nem marad idő, pedig sokkal jobban szemlélteti az épületet, az arányokat, a tereket, mint gondolnánk.
  2. Amit a legjobban szeretnék tervezni… Egy lovardát. 2019-ben fejeztem be a mesterképzést és a diplomamunkám támája egy lovasterápia-központ tervezése volt – jó lenne egyszer élesben is megcsinálni. Egy olyan borászatot, ahol szabadon engedhetem a fantáziámat, ahol nincsenek szomszédos épületek, csak a borászat van és a hegy, a szőlőtőke és a természethez való illeszkedés. Néhány éve kicsit belekóstolhattam a műemlékvédelem világában az Egri vár rekonstrukciós terveinek rajzolása kapcsán, és szívesen ásnám bele magam jobban a témába.
  3. Eddigi munkáim során igazán meghatározó volt… hogy a főiskolás évek után kicsit elkalandoztam a mélyépítés területére, de mindig voltak kisebb-nagyobb építész tervezési feladataim, amiket idősebb, vagy korombéli kollégák felügyelete, segítsége mellett végeztem. Nagyon meghatározó volt számomra, hogy milyen tisztelettel, és alázattal vannak a szakmájuk iránt. Nagyon sokat segítettek a szakmai fejlődésemben, és örömmel tölt el, hogy ma már előfordul, hogy felhívnak, és tőlem kérnek tanácsot.

Az első dolog, amit a megrendelőtől kérek, hogy mondjon vagy mutasson olyan épületet, ami tetszik neki, és mondja el, hogy miért.

Berkes Tamás Péter

Mindig arra kérem a megrendelőimet, hogy gondolják végig azokat az élethelyzeteket, problémákat, amelyekre megoldást szeretnének kapni új otthonuk kialakítása során, és legyenek nyitottak a tervezés folyamán. Igyekszem feltenni azokat a kérdéseket is, amikre talán ők nem is gondoltak, így sokkal jobban kiderülnek azok az igények, amelyek alapján meg tudom álmodni nekik azt az otthont, amivel hosszú távon elégedettek lesznek.

Hiszem, hogy építészként a megrendelői igények szerint adaptívan kell megoldani a feladatokat; ugyanakkor szeretném, ha az ügyfeleink bíznának bennem, bennünk, és azért kérnének fel minket a feladatra, mert munkáinknak van egy olyan karaktere, ami elnyeri a tetszésüket.

  1. A tervezés során a kedvenc részem az… amikor a tervezési program összeállítása után nekikezdhetek a tényleges, kreatív tervezési folyamatnak, megrajzolom az első vázlatokat, lényegében a „semmiből” megalkotom az első „valamit”.
  2. A tervezéshez mindig úgy kezdek hozzá… hogy letekerem a skiccpauszt a legutóbbi vázlataim utáni üres felületig, és megnézem fognak-e még rendesen a kedvenc rajzfilceim.
  3. Amit a legjobban szeretnék tervezni… egy fiktív épület, ahol egyáltalán nincsenek korlátok, pl.: Chiba City Cheap Hotel-e a Neuromancer-ből, a Miskatonic Egyetem Arkham-ben, vagy akár egy Vendéglő a Világ Végén mondjuk… Érdekes feladat lenne egy képzeletbeli épület terveit megalkotni valamilyen vizuális alkotáshoz, mozgóképhez.

Kapcsolat

CÍM:
2112 Veresegyház, Budapesti út 1/B.

Braun Orsolya: 06 20 417-0285
Himer Andrea: 06 30 527-3057
Berkes Tamás Péter: 06 30 911-0896